Ti szoktatok utolsó pillanatra hagyni valamit? Mert megvallom, akárhogy küzdöttem ellene, valahogy mindig mindent sikerült a legvégsőkig halogatnom. Vészsprinter típus vagyok, ezt be kellett látnom, a közelgő határidők térítenek csak észhez, igaz, olyankor meg eszement flow-ban rohangálva mintha meghatványozódnának a képességeim. És őrült sprintben csak hozom végül, amit kell (és amit hozhattam volna szép kényelmes tempóban is).
Az egyik (? mert ez a poszt vajon mikor íródik?!) sprintre is így sprinteltem), naná, 31-én délben kezdtem el felrakni a képeket, igaz, előtte már napokig dolgoztam vele, de a végső élesítést épp akkor nyomtam rá, amikor már jött is fel a kis panel a következő etap témájával, ergo megvannak a nyertesek. Eléggé sérelmeztem, hogy a szombatra való tekintettel előrehozták az eredményhirdetést, ráadásul kora délutánra, dörgedelmeztem is egyet kommentben, hogy milyen eljárás ez már, és hogy kéne valami egyértelmű szabály a nevezési időpontokat illetően (dörgedelem nélkül, de: amúgy tényleg).
Ám mit lehet tenni. Pedig munkás egy poszt volt, albumok sokasága végiglapozva (nem volt ez rossz móka, de hát az idő!), szkennelgetések, egyenkénti lementések... volt vele meló bőven. Persze eleve kétséges, hogy hoz-e valamit esetleg a konyhára, az addig rendben van - de hogy rajtvonalhoz se állhasson?!
És úgy látszik, ezt azóta se tudom benyelni, mert annak a pár napnyi munkámnak, az utolsópillanatos hülyefejemnek és az igazságérzetemnek is tartozok azzal, hogy csakazértis rajtvonalhoz állhat - ha nem sok eséllyel, és ha csak így is, de akkor is. Tudjátok, mint mikor a Jég veled-ben a csapat a kipurcant bobot a vállán viszi a célba.
Megcsináltuk, Kicsi Poszt!
Utolsó kommentek